Valahol bennem

Nem tudom, hogy mennyire vagyok kész erre az írásra. Talán semennyire. Talán már épp itt volt az ideje. Nem tudom.
Annyira jól elvagyunk a mi kis világunkban, a mi kis környezetünkkel. Ez, hogy kis környezet meg kis világ relatív. De valahol mindenki meghúz egy határt. És ahogy mindig lépdelünk életünk lépcsőfokain, azok, akikkel eddig egyszerre haladtunk, tudjuk, hogy még mindig lépdelnek ők is, csak vagy gyorsabban vagy lassabban. De nem nagyon figyeljük, követjük őket tovább. Hacsak nem ugyanabban az iramban szedjük a lábunk, és valahogy mindig azonos lépcsőfokokon haladunk.
De ez nem baj! Azt hiszem.


Tudom, hogy lehetetlen mindenkire ugyanúgy odafigyelni. És nem tarthatjuk észben, hogy kivel mi történik éppen, kinek mikor van a születésnapja, névnapja. Néha már csak az iwiwről értesülünk: ... új képet tett fel Kisfiam mappájába. Vagy esküvő mappájába. stb...
Jó is meg rossz is. Jó, hiszen legalább némi fogalmunk van arról, kivel miújság. Rossz, mert nem vesszük arra a fáradtságot, hogy felemeljük a telefont, megbeszéljünk egy személyes találkozót. Úgyis rendben van...
Úgyis... vagy mégsem...
Mindig feltesszük a kérdést egy-egy kényes szituációban: Vajon amiről nem tudunk az tényleg nem fáj? És ha később kiderül, akkor még mélyebben érint? Nem tudom. Dobálózom a kérdésekkel, de nem tudok rájuk választ adni. Talán nem is akarok. Talán szeretném, hogy mindig őszinték legyenek velem az emberek. Talán szeretném, hogy ha nem lenne semmi rossz, amit esetleg titkolni kellene előlem.

Én csak szeretném, ha azok a kötelékek, azok a barátságok, amiket érzek, és azok az emberek, akikre felnézek és tisztelem őket, ha Ti mindig ittlennétek. És ha akárhol is vagyunk a világban, valahol mindig összefonódnának a szálak. És... és... Csak azt szeretném, ha az élményeket nem csak mesélnénk egymásnak, és nem a régi közös élményekből táplálnánk a kapcsolatunkat, hanem egyre több közös kalandban - sírásban, mosolyban, örömben és bánatban - lenne részünk. Együtt!

Ezt szeretném kérni a Jézuskától!

egy beadandó

Olvassátok egy házi feladatom. Az interjú hosszabb volt, de a feladat határokat szabott:

Ki különleges? Az, aki olyan, mint bárki, de mégis más akar lenni? Vagy az, aki más, mint a többiek, de mégis olyan akar lenni, mint bárki?
Vastag Gyuri egy átlagos 25 éves srác. Számomra mégis különleges.
Főállásban dolgozik egy nyomdában, focizik két csapatban is, labdarúgó játékvezető, és ő ül egy szövetség elnöki székében. Nem feltétlenül nagy dolgok ezek, de az út, amit bejárt ahhoz, hogy ezeket mind elérje, nehéz volt. Gyuri a Hajdú-Bihar Megyei Siketek és Nagyothallók Szövetségének elnöke. Siket, csakúgy mint a tagok többsége. Könyvkötőként dolgozik egy nyomdában, mert máshol nem alkalmazzák. Így sok szabadideje volt, tehát két csapatban is tudott egyszerre játszani. Egy „halló” és egy „nem halló” csapatban – ahogy ő fogalmazott, aztán jött a játékvezetés, hogy – kellemest a hasznossal – legyen még egy tartalék pénzkereseti lehetősége.

Meghirdettek egy játékvezetői tanfolyamot két évvel ezelőtt, amikor Debrecen város és az itteni területi labdarúgó szövetség kampányolt. Interneten láttam meg ezt a hirdetést, megérdeklődtem, hogy jelentkezhetek-e, és megpróbáltam. Azért jelentkeztem, mert engem a foci nagyon érdekel, és ez egy pénzkereseti lehetőség is volt számomra. Aztán amikor elvégeztem a tanfolyamot, megpróbáltam mérkőzést vezetni. Tetszett. Volt negatívum, volt pozitívum kritikai részről is. De nagyon szeretem csinálni.

A tanfolyamon előre jelezned kellett, hogy hallássérült vagy, vagy kész tények elé állítottál mindenkit?
A kispályánál a tanfolyamon az egyik elnök nagyon sokat foglalkozott illetve dolgozott együtt siketekkel, és ő nagyon szívesen befogadott, és nagy támogatást kaptam a részéről. Például ingyen kaptam könyveket a tanfolyamra, és harcolt azért, hogy mérkőzéseket vezethessek. A nagypályásnál, amikor tolmáccsal jelentem meg, többen voltunk a teremben, mi hátra ültünk. Megkérdezték, hogy ki is vagyok én. Ekkor én jeleztem, hogy »elnézést kérek, én hallássérült vagyok« Szerencsére Csende Sándor elnök úr ezt meghallotta. Ekkor ő mondta nekem, hogy nehéz helyzetben vagyok, de erre én azt válaszoltam neki, hogy mindenképpen megpróbálom. Aztán amikor ki akartam fizetni a tanfolyamdíjat, akkor mondták, hogy térítésmentességet kaptam. Ezzel támogattak.


A kollégáid hogy reagáltak arra, hogy hallássérült vagy? Tolerálják, elfogadják, esetleg van, aki emiatt nem szívesen vezet veled meccset?
Változó partnereim vannak. Én részemről nem vagyok válogatós. Engem így kell elfogadni. Az ép hallású partnereimtől még soha nem kérdeztem meg, hogy elfogadnak-e. De valószínűleg igen, hiszen soha nem volt még ebből probléma, senki nem vetette fel.

És a közönség, a szurkolótáborok? Származott abból előnyöd, ami a hátrányod is, tehát hogy nem hallod meg azokat a bizonyos jelzőket, amivel a legtöbb bíró minden meccsen szembesül?
Én mérkőzés közben használok szemüveget, és ezért is csúfolnak a pályán. Ezt én tudom.
Ha például a hátam mögött csúnyán beszélnek, én nem hallom, ez kellemetlen lehet, és kellemetlen is nekem. A negatív és csúnya beszólásokat természetesen én mint hallássérült nem hallom. De engem nem érdekel, és talán jobb is, hogy nem hallom.
Volt olyan is, mikor szemben álltak velem, és úgy használtak trágár kifejezéseket. Ebben az esetben például megfenyítettem vagy eltiltottam a játékost. Amikor nem volt jó egy mérkőzés, akkor mondták, hogy – csúnya kifejezéssel – a süket bíró miatt, tehát a hallássérült bíró miatt. Sokszor az internetes fórumokon is látom, hogy beszélnek rólam.
A mérkőzések során előfordul általában egy rossz döntés is. Hozhatok én is rossz döntést, de jó döntést is. Ha rosszul döntöttem, akkor természetesen negatív kritikát, ha jó döntést hoztam, akkor természetesen pozitív kritikát kapok – tette hozzá diplomatikusan.


Te vagy az egyetlen siket játékvezető Magyarországon. Tudsz másik fogyatékkal élő játékveze-tőről itthon?
Van egy másik hallássérült játékvezető Magyarországon, Székesfehérváron. Ő nagyothalló. 15 éve aktív már ebben a szakmában.

A pályán nem csak játékvezetőként vagy jelen…
Igen, már 11 éves korom óta focizom. Siket csapatban és halló csapatban is. Illetve megalapítottuk a Debreceni Siketek Futball és Sport Klubját. Itt a siketeknek és nagyothallóknak lehetőségük van egyesületi keretek között bowlingozni és focizni.
A Siketek szövetségében alakult meg 1979-ben. Ott kezdte az egyesület, és a szövetségen keresztül működött, majd később önálló jogi személyiség lett 1989-ben.


Vannak még hasonló szövetségek Magyarországon?
Vannak, nem ez az egyetlen, nyolc ilyen klub van. Tavaly óta már hivatalosan országos bajnokságokat is szerveznek.

És az országos tabellán hányadik helyen álltok jelen pillanatban?
A Hallássérültek Országos Futsal Bajnokságában harmadik helyezést értünk el.

Van tapasztalatod halló és hallássérült játékban is. Kell különbséget tennünk a kettő között?
Ugyanazok a szabályok vonatkoznak ránk is, csak természetesen más a színvonal.
A siketek sokkal gyengébb színvonalon játszanak, gyengébbek a mérkőzések. Kevesebbet edzenek, és hát nem hanggal kommunikálnak az emberek, hanem jelekkel, és ez zavarhatja is a mérkőzést. A halló embereknél rendszeresen van edzés, sokkal felkészültebbek a mérkőzé-sekre, és ugye ők nem jelben kommunikálnak egymással, tehát nem kell a pályán még erre is figyelni. Ha kiabálnak, ők hallják egymást, és ezért náluk gördülékenyebb a mérkőzés. Ezért van ugye különbség az ép emberek és a siket emberek futsal-ja között.

Van a siketeknek és nagyothallóknak speciális sportja?
Nincs, viszont külön olimpiánk van. Hiszen mi nem számítunk parasportolóknak. Mi, magya-rok kiemelkedőnek számítunk a siketek olimpiáján vízilabdában, sakkban és teniszben.

A futsal-ban színvonalbeli különbségek vannak, ahogy fogalmaztál. Az élet más területein mennyiben nyilvánul meg, hogy fogyatékkal élsz?
Speciális iskolába jártam általános iskolába is, majd Kaposvárra kerültem, ott folytattam a középiskolai tanulmányaim egy integrált iskolában. Nem érzem, hogy bármiben is hátrányban lennék a többiekkel szemben.
Ez nem teljesen igaz! – vág közbe a tolmács. Egyszerűen lehetetlen munkát találniuk a fogya-tékosságukból kifolyólag. Bár ezt sehol nem vállalják fel. Sok helyen egyszerűen beszereztet-nek az alkalmazottakkal orvosi igazolást valamilyen egészségügyi problémáról, és így megfe-lelnek a statisztikai követelményeknek. A jelnyelv sem akkreditált, és az oktatása is egy va-gyon, tehát nem sokan jelentkeznek. Valahol így is nagyítják a szakadékot az ép emberek és köztük.

De sok kedvezményt kapunk – jegyzi meg Gyuri szerényen, majd folytatja – az Adidas, a Burger King például engedményt ad, ha felmutatjuk a fogyatékosságunkról az igazolást.

Hogyan lehet valaki tagja a Siketek és Nagyothallók Szövetségének? És ez a tagság milyen előnyöket vonz maga után? – teszem fel kissé célozva a kérdést.
Mindenki, aki siket vagy nagyothalló, és bejön az irodába, jogosul a tagságra, és ezzel együtt az előbb említett kedvezményekre, illetve részt vehetnek a rendezvényeinken.

Mint például? Milyen rendezvényeitek vannak?
Igazából megtartjuk közösen az általános ünnepeket, tehát rendszeresen szervezünk majálist, Gyermek-napot. Hasonló összejöveteleket.

És ezekre milyen tagjaitok járnak el?
Leginkább a siketek. A nagyothallók nem nagyon jelennek meg a közös programokon. Szinte csak a nyilvántartásba találkozunk a nevükkel – jegyzi meg Gyuri kicsit szomorkásan.

Gyurival a diktafon kikapcsolása után még beszélgettünk pár szót. Körbevezetett az irodában, ahol egészen otthon éreztem magam, nagyon családias hangulatú. Szeretne a játékvezetésben magasabb szintre eljutni, már csak egy év hiányzik ahhoz, hogy elkezdhesse az NB-s képzést. Megkérdeztem, hogy a továbbtanulás fel sem merült benne? Ekkor mondta, hogy sajnos nincs az az anyagi háttér, amiből ezt meg tudná oldani. Gonoszan megkérdeztem, hogy ez csak egy kifogás-e, mert fél az esetleges konfrontációktól, vagy tényleg az anyagi háttér az, ami ennyire mérvadó. Hiszen annyi pályázati lehetőség és kedvezmény van, amire jogosult lehet. De azt mondta, hogy a szülei is siketek, és valamiből fenn kell tartani a családot. Ha megtehetné, akkor valamilyen sporttal foglalkozó szakot választana, de egyelőre ebben a kérdésben még nem látja az alagút végét.
És lássuk be! Valahol ott tartunk, ahol a part szakad. Hiszen hiába a kedvezmények, ha egy-szerűen ez mégis egy ördögi kör marad. Ha feltűnne, hogy épp csak a lehetőségektől fosztjuk meg őket. Attól, hogy el tudjanak indulni. Sok társadalmi célú hirdetés foglalkozik a fogya-tékkal élők egyenjogúságával. És az üzenet el is jut. Pár percig… De a reklám végén Görög Zita is felteszi a kérdést: „Másképp néznél rám, ha valóban siket lennék?”

Hepe és Hupa

Valahogy akármennyire is fejtegetném és boncolgatnám a témát - ami jelenleg az életem - a bizonyítás végére, mint i-re a pont kerülhetne fel ez a közhely: Hepe és hupa. Hepe után mindig hupa jön. Ezzel vigasztalgattuk egymást pár napja. Nógattuk az orrunkat a jól befűtött albiban, és gondolkoztunk, hogy is legyen a holnap, hogy tényleg LEGYEN HOLNAP. Mert - és sajnos megint egy közhellyel erősítem meg magam, amit mostanság egyre többen érzünk - nincs miből megteremteni a holnapot, nincs pénz. A pénz nem boldogít, de szükséges rossz, hiszen hogy kiegyensúlyozottnak érezd magad, ahhoz az kell, hogy nyugodt legyen a lelked. Akkor lesz nyugodt a lelked, ha minden nap fel mersz kelni az ágyból, és tudod, hogy csinálni kell tovább az életet, az életed, akármi is történjen. És ehhez kell egy stabil anyagi háttér. (Jegyzem meg: szerintem!) De ha ez nincs...
Befordulsz... Nem mondom, néha segít. Néha nekem is kell az, hogy kicsit sajnáljam magam. De aztán tíz perc múlva ráébredek arra, hogy hiába nyomom ki állandóan a telefonom: a szundi úgyis megszólal nyolc perc múlva, és egyszer csak ki kell kászálódni az ágyból. És miután ez megtörtént, ráébredek arra, hogy elvesztegettem sok "nyolcpercet" arra, hogy sajnáltassam magam, ahelyett, hogy cselekedtem volna. És akkor már megint ott tartok, hogy utálom ezeket a szavakat: "ha" és "volna". Ha cselekszem és gondolkozom, netán kombinálom ezt a kettőt, akkor el is felejthetem az előbbi két idézőjeles szócskát.
De itt vagyok! Kikeltem az ágyból, és lehet, hogy tegnap ballábbal léptem először a talajra, és megbicsaklottam, de ma megint felkeltem és magabiztosan tettem le a jobb lábam a földre, és mellé még magabiztosabban csaptam oda a balt is, hiszen két lábon állni még is csak stabilabb.
Mindenki gondoljon emögé a metafora mögé azt, amit akar, vagy értsétek képletesen!
Ezt teszem most is. Összekapartam magam - hála a barátaimnak - és ha minden igaz, szép úton járok afelé, hogy egyszercsak rám szakadjon a bank. Na jó, ez csak költői túlzás, de azt is tudjuk: erőt kell meríteni az álmokból! És megint csak megerősítem magam, hogy ezeket az álmokat ha a végén nem is sikerül elérni, az út, amit megteszünk a cél érdekében, mindig tartogat valami újat, valami meglepetést, és talán többet is ad ez a sok élmény, mint maga az a sikertudat, hogy igen, elértem ezt a célt. Hiszen az is csak egy pipa.

Andikám válaszolta meg egyszer azt a MIÉRTET, amire sokáig magam sem tudtam választ adni: Miért hagyom ott Egert? Azt mondta, hogy van egy képzeletbeli és tudatalatti listám, amin már mindent kipipáltam. És valami újra vágyom. És higgyétek el - tudom, már néha unalmas, hogy valahogy szinte minden bejegyzésembe belekerül, hogy mennyire hiányzik Eger -, hogy az a sok élmény, amit én ebben a kisvárosban átéltem, az nem csak pár pipáról szólt!

Na de a kis kitérő után le kell hogy vonjuk tehát azt a következtetést, hogy hepe után mindig hupa jön - és persze ehhez kell hozzátennünk optimistán, hogy de utána ismét hepe következik!
Ugye Mirácska?

És még egy gondolat: A FELHŐK MÖGÖTT MINDIG SÜT A NAP!

"élmény"

Tegnap családi napon voltam egy óvodában. Az egyik barátnőm önkéntes. Egy családnak segít. Hozza-viszi a gyerekeket iskolába, óvodába. Mostmár heten vannak. Az anyukát hétfőn császározták. Két fogyatékos kisgyerek van még a családban illetve a másik két kis csöppség: egy általános iskolás - most elsős - kislány és egy óvodás kisfiú. Először a kislányért mentünk az iskolába, hazakísértük, majd kiderült, hogy az apuka nem tudja a gyerekeket elvinni az oviba a családi napra, mert otthon kell maradnia a két beteg csöppséggel. Hát felkerekedtünk, és elsétáltunk négyesben az ovihoz. Eközben beszélgettünk, és meséltek a napjukról. Mondták, hogy egeret láttak, mert az van otthon. Heten élnek egy szobában. Mit mondj erre egy gyereknek?
Ottmaradtunk a kislánnyal és a kisfiúval a családi napon. Az óvónéni egyszer odajött hozzánk, mert tudta, hogy Mirácska az, aki segít a családnak, és beszélgettünk egy kicsit. Mondta, hogy a kisfiú nagyon aranyos, de körülbelül két évvel el van maradva a többiektől.
Aztán eljött a fél hat, amikor is menni kellett haza. Úgy volt, hogy az apuka jön értük, de mint kiderült, pont elkerültük egymást.

Elgondolkoztam. Vajon mennyi esélyük van ezeknek a gyerekeknek kitörniük ebből a helyzetből? Istenem! Annyira furán érzem most magam. Igazából nem is akarom tovább ragozni ezt a sztorit. Csak leírtam, mi történt velem tegnap. Nincs a sorok közé rejtve semmi plusz. Minden kiderül a száraz tényekből.
útravalóul: www.youtube.com/watch?v=_bxE3W1RTz8&feature=related (strong enough)

Diákigazolvány

Először is köszönöm SZTE, hogy vagy nekem. Nélküled biztosan teljesen unalmas lenne az életem, nem lenne ilyen kalandokkal teli.
Szeretnék nektek elmesélni egy rövidke kis történetet. Tanulság? Nem tudom, hogy lesz-e. Ha valaki ebből le tud valamit szűrni, az kommenteljen, mert én ezzel már nem tudok mit kezdeni.

Első félévben diszkriminálva voltam. Igen kérem szépen! Nem hallgató voltam érvényes diákigazolvánnyal, hanem egy senki. Sehol nem fogadták el az EKF-es diákomat. Semmilyen diákkedvezményben nem részesültem. Mit tesz ilyenkor az ember? Mit tesz ilyenkor egy SZTE-s hallgató? Elmegy a HSZI-be (Hallgatói Szolgáltató Iroda), és szépen igényel egy SZTE-s diákigazolványt. Egy szőke elsőre szimpatikus lány állt a rendelkezésemre. Készségesen elfogadta a szépen és precízen és OLVASHATÓAN (ez a későbbiekben lesz fontos) kitöltött űrlapot, és mondta, hogy akkor kiállítja nekem addig az ideiglenes igazolványt. Én ökör, mondtam, hogy arra semmi szükség, hiszen nekem van már diákigazolványom, csak éppen másik intézmény neve szerepel rajta. Ekkor közölte, hogy ilyet nem lehet csinálni! Én meg közöltem, hogy az sem kellemes, amikor kicsesznek az emberrel pusztán azért, mert nem tud felmutatni SZTE-s diákot annak ellenére, hogy itteni hallgató is vagyok. Alkut kötöttünk, megbeszéltük, nincs is ebből akkora baj. Akkor legyek türelmes, és várjak szépen kb 2 hónapot, hiszen akkor érkezik meg majd az igazolvány.
Én két hétig teljesen türelmes is voltam, egészen addig, amíg valahogy el nem tűnt az összes iratom. Az nem vicces! Szépen elsétáltam a HSZI-be, ott fogadtak, elmondtam a problémámat egy ott dolgozó lánynak, aki nagyon készségesen elmondta, hogy itt egy csekk, sétáljak el a postára, fizessem be, csináltassak egy fényképet, és már rögtön ki is állít egy ideigleneset. Ez mind meg is történt, aztán mikor visszamentem, az a szőke lány fogadott, akivel két hete találkoztam itt. Neki is elmondtam, hogy mi is történt, és közölte, hogy akkor igazoljam magam. Mutattam neki az arcképes igazolványom, amin még a személyi igazolványom száma is fel van tüntetve, de azt mondta, ő ezt nem tudja elfogadni. Nem nagyon értettem, de az utalásaiból felfogtam aztán, hogy ő erősen azt hiszi, hogy kamu az egész, és a matricával boltoltam. Mit volt mit tenni, telefon Egerbe, ahol kiállítottak nekem egy ideiglenes diákot.
Eltelt a két hónap, és várakozásaimat beteljesítve megjelent az ETR-ben, hogy "huhúú hülyegyerek! megjött a diákod!" Öröm, boldogság. Az, mi? Én kis naiv! Bementem a HSZI-be, ahol közölte velem a szőke lány, hogy ha tegnap jöttem volna, akkor ki tudja adni, de ma már nem. ??? Majd jövőhéten. Nem voltam ideges! Aztán jött a jövőhét annak rendje és módja szerint, és mentem a diákért. Szintén a szőke lány (hogy annak nincs jobb dolga, csak hogy az én agyamra menjen!), és bájos mosollyal hátrament, majd egy érdekes arckifejezéssel állt meg előttem, amit a következő mondat kísért: "Van egy kis probléma..." Pfff. Probléma??? Elírták a születési dátumomat. 1985. 02. 10. De mondta, hogy ne aggódjak, ez csak pár hónappal van eltolva, ne intézkedjek, felesleges. Azt persze elfelejtette az orromra kötni, hogy tényleg mindenhez a diákom kell! Na mindegy...
A tegnapi napig nem is érdekelt, már megszoktam, hogy Szegeden öregebb vagyok a kelleténél. Diákérvényesítés. A srác nézi a monitort, nézi a diákom... Mondom, jah, igen egy kis kellemetlenség. Bájos mosoly, de ennek ellenére hátramegy. Majd közli: ő ezt nem érvényeítheti, új diákot kell csináltatnom! Szerintetek mennyire lettem ideges? Úgy diszkréten! Ennek hangot is adtam! Miért én fizessek, mikor OLVASHATÓAN kitöltöttem és leadtam a papírt, majd fent Pesten elcseszik. Akkor miért rajtam csattan? Hihetetlen...

Adós vagyok pár rövidke történettel na meg klipekkel! De hogy mindenkit kiengeszteljek, kettő klipet is feltöltök. Na de sztori! Képzeljétek, tegnapelőtt este elsírtam magam. Nem kell megijedni, semmi baj nem történt! Vagyis de, egy picike... Szóval szerdán bemutatták az art'n'go-sok a műsoraikat. Az egyikben volt egy gyönyörű szóló. Ez nem is jó szó. Egy nagyon kemény zenére - ami a munkáról és a munkamániáról szól - volt egy tánc. Joseph, egy kedves barátom szólózott. Láttatok még csodát! Szavakkal nem tudom leírni. És annyira fura, mert ez a csöpp kis fiú egy tünemény. Egy szerény kis tünemény. És ilyet! Ilyet a legnagyobbaktól lehet látni. Na másnap, tehát csütörtökön irány a próba, hogy megint megnézhessem. És... És... már nem szóló. Kiderült, hogy előző nap improvizált. Ohhh. Ilyen tehetséget! Ez valami hihetetlen!
jajj, nem lehet feltölteni a videot. túl nagy! hmhm... hazamegyek és átkonvertálom! ígérem!

Egy rovid kis szosszenet

hello mindenki!
nah, hat elerkeztunk az utolso naphoz, ami a dolog erdemi reszet illeti. holnap utazunk kolnbe, megnezzuk a masik projekt produkcioit, lesz egy diszkret buli, es vasarnap irany haza. Na jo, csalok egy kicsit, mert a terveim kozott az szerepel, hogy Abonyba vezet az utam, hiszen draga Tibcso baratomnak akkor van a szuletesnapja :)
jajj, ma meg augusztus 20-zunk itt, Nemetorszagban. Szerintetek? Jajj, tegnap megerkezett az egyik magyar szervezo, Akos. Nekik is van most itt valami meeting. Szerintetek eltuntettek a borondjet a repuloteren? En nem is tudom, hogy mit csinalnek, ha velem ilyen tortenne. O lazan veszi.
Na, ma vegre elkeszul a videoklip a csodalatos dalunkhoz. Legalabbis azt hiszem. Nem en csinalom. En egy masik notan dolgozom. Az kesz lesz ma. Szerintem fel is toltom ide.
Jajj... lepnem kell. Mindenkinek tovabbi szep napot!
Aniko voltam. Ki lett volna mas... :D

A krumpli és a rapszóló története

Hát gyerekek! Ilyet még nem pipáltatok! A kaja:
REGGELI: bőségtál: nyócféle szalámi, hatféle sajt, háromféle müzli, narancslé. Szal minden, amit akarsz.

EBÉD: ami megmaradt a reggeliről, plusz nyócféle saláta illetve curry-leves három féle változatban (három naponta változik az állaga)

VACSORA: próbálnak a kedvünkben járni, és minden nap valami nemzeti étel van. Volt kínai, volt olasz (spagetti), volt barbecu party, volt amerikai party (hamburger és sültkrumpli)

Na és a lényeg! Az egyik nap az volt kiírva a táblára, hogy krumpli-party. Wow! Gondoltuk végre lesz normális sültkrumpli. Aha! Egy frászt! Ezt kaptuk a tányérunkra:


Igen, jól látjátok! Egy darab főttkrumpli. Pfff. Szerintetek???

Szóval éhezünk :) Nem! Egyébként nem! Mindenből kapunk mindig bőségesen! Meg tényleg jó a kaja. Vagyis a vacsora mindig változatos. De napközben mindig ugyanazon csámcsogni... Visszasírjuk a menzakosztot.

Nah! De volt ám buli is!!! A két szervezőlány kitalálta, hogy ROSSZULÖLTÖZŐS buli legyen! Mindent magunkra aggattunk, amit el tudtok képzelni! Lesznek képek is! Majd mellékelem! Nagyon jó kis party volt!

Na de a legdurvább! Új becenév iwiw-en: LIL KIM! A sztori a következő. Mivel én peer coach képzésen veszek részt, ezért azon kívül, hogy megtanuljuk a specifikális dolgokat, el kell sajátítanunk azt, hogy ezt a tudást hogyan adjuk tovább. Így most az elmúlt napokban volt egy táncóránk illetve egy zene óránk. A hangsúly az utóbbin van. Véletlenszerűen beosztottak minket három csoportba. Minden kis bagázsnak írnia kellett egy dalt. Ezzel nem is lenne akkora probléma. De hogy felvételt kell készíteni, és mindenkinek ügyködni kell benne... Na ezzel már voltak kisebb problémák. A csapatmegbeszélésen amikor rám került a sor, kiderült, hogy zeneileg semmihez nem értek :( Na de legyünk kreatívak: rapeljek. Szerintetek hogy reagáltam? Azt hittem, hogy viccelnek, és elkezdtem hangosan hahotázni. De senki nem nevetett velem. Akkor esett le, hogy ők ezt a feladatot komolyan gondolják. Na, hát azért vannak a kihívások, hogy megküzdjünk velük, szóval őrült lendülettel elkezdtem szöveget írni. Összehoztam nyolc csodálatos sort! Megbeszéltük, hogy legyünk vagányak, és menjen három nyelven a nóta: angol, német és MAGYAR!!! Szóval megírtam a kis rapbetétem, majd mondták, hogy írjak még hozzá! Huhúú!!! Na, ez is megtörtént, aztán irány a stúdió. Az ének hamar megvolt, aztán jött Brigitte. Ő egyébként itt tánctanár. Na, mire vele végeztünk... A rapbetéte nagyon klassz volt, de szegény énekhang nélkül született. Ezzel nem is lenne gond, mert én is, de én ez tudom. Neki sajna senki nem mondta meg... Ha negyvenszer nem, akkor egyszersem rögzítettük. És még buherálni kellett utána vele. Na, és végre következtem én :) Izgultam! De tényleg! Erre, becsörtet a Roots and Routes tv csapata, hogy jöttek kamerázni meg felvételt készíteni. Na mondom nagyszerű, hogy én vagyok az a szerencsés... Na, de felrapeltem, majd iszonyat tapsvihar! A kicsi fejemben a következő kép: ??? Mi van??? ??? Nem nagyon tudtam hova tenni. Mindenki éljenzett, hogy nagyon-nagyon jó volt! És hogy még egyszer kell rögzíteni, de azt is csak azért, mert duplán akarják nyomatni a hangom. Abba sajna belebakiztam, szóval összesen háromszor kellett felvenni. Na, kész is lettünk hajnalra...

Jól éreztük magunkat, és majd holnap prezentáljuk. Én itt le is tudtam magamban a feladatot. De a többiek, mint ma kiderült: NEM!!!

Ma reggel a meetingen, ahol mindenki ottvolt, kérdezték a szevezők, hogy na? Milyen volt a tegnapi feladat. És az egyik csapattársam felszólalt, hogy én, még sosem csináltam ilyet, és úgy, hogy bent voltak a tévések háromból felvettük a részem. És hogy mennyire jó voltam. Na, ezzel megindult a lavina. Ma már mindenki: Lil Kim, Fame C meg hasonló művésznevekkel aggattak fel. Sokan hallották is. Pfff... Még én sem hallottam a végleges verziót héj!!! Amit visszahallgattam tengap, szerintem az annyira nem jó, de ha ez kell a népnek... A bikicsunáj is befutott... :D
De annyira durva! Van, akivel még egy szót nem váltottam, és ma ordít utánam, hogy: ANIKÓ! és mutat valami nagy raper jelet :) Sztár lettem! hehe :D Megígérem, ha olyan minőségű - mármint nem a zene, mert az nagyon jó, meg tényleg stúdiófelvétel, hanem az én kis rövid felvillanásom - akkor felpakolom ide. Tervezzük, hogy a napokban klipet csinálunk hozzá.

Na de hiányzik az otthonlét...
Ma délelőtt egyedül voltam a coachommal, a többiek Németországról hallgattak előadást. Mi kimentünk az erdőbe, és csináltunk egy rövid természetfilmhez pár képet. Délután meg fotósuli volt. Bementünk a táncosokhoz, ott készítettünk róluk pár fotót, majd stúdióztunk, és mindenkinek csináltunk egy portfóliónyi képet. Meg lettem dícsérve :)

Most hirtelen ennyi. Körbementünk ma Viktorral. Hozta a kamerát, szóval otthonra is összevágunk egy kisfilmet. Ha úgy alakul a dolog, hogy időm engedi, akkor megvágom, és felpakolom ide! De arról tudni fogtok!

Na, üdv Remscheidból :) Puszi mindenkinek!!! És nagy lovelove!!!

helyzetjelentés Remscheid-ból

Nem tudom, mennyire lesz összeszedett ez az írás, mert az agyam olyan szinten le van terhelve, hogy csuda. Mindenhol angolul beszélnek, amit valahogy meg kell értenem. Én németül beszélek, ami megerőltető. Mindemellett kreatívnak kell lenni na meg persze a valahogy a feladatokat is meg kell oldani.
Nem is tudom, hol kezdjem. A szobatársam egy német lány, Doarli. Hosszú, vörös rasta haja van. Jó arc. A médiás csoport az... hát nem is tudom. Na, de nem szaladok ennyire előre.
Magyarországról nyolcan érkeztünk. Párhuzamosan két program fut: az Academy, amit itt Peer Coach programnak hívnak, illetve az Art'n'go. Én az academy-n veszek részt. A magyar delegációból egy srác van még velem, Jerome. Neki a vére kínai, a szíve francia, de jelenleg magyar. Szóval bajban vagyok nyelv-ügyileg... Minden nap van egy nagy meeting, ahol a táncosok és a zenészek is ott vannak. Na meg a graffitis szekció is. Mindig van valami feladat... Aztán délután pedig a külön csoportos meetingek. Itt ejtenék akkor egy-két szót a médiás bagázsról. A vezetőnk Ascan. Ő egy német rendező, operatőr. Egy fiatal srác. Az első héten vele leszünk. A társaság: van Simon, Max, Doarli, Lisa, Kristina, ők mind németek, van egy holland srác, akinek nem tudom leírni a nevét. ööö asszem Gion. Nah, hát így alkotjuk a médiás részleget. De... Angolul megy minden. Nem mindent értek. Ez elég nagy probléma... De van még pár napon, hogy belelendüljek.
Na de egy-két tök jó játék, amit itt sajátítottam el.
Tegnap játszottunk olyat, hogy mindenki húzott francia kártyából egy lapot. Meg kellett jegyezni, hogy milyen szín van nálad. Aztán leültünk egy nagy körbe, és középre állt Sasha, akinél volt a pakli. Mindig húzott egy lapot, és hangosan mondta a színét. Akinél az előzőekben ilyen lap volt, annak arrébb kellett ülnie eggyel. Természetesen valakinek az ölében kötöttél ki. És addig úgy maradtatok, amíg nem hallottad megint a te kártyalapszíned. Akinek meg az ölében ültél, hiába húzták a lapját, mert amíg te nem mentél el onnan, addig ő sem tudott mozdulni. Volt, hogy egy ember ölében négyen-öten is ültek!
A másik játékot pedig tegnap éjfélig játszottuk. Már az is nagyon klassz volt, ahogy a csoportokat összeválogatták. Mindenki húzott egy borítékból egy cetlit, amin egy dal refrénjének egy sora volt. Össze kellett állnia a refréneknek! Én nagyon jó bagázsba keveredtem. Arthur, egy táncos fiú, Alex, aki egy graffitis lány, sőt ő a graffitisek vezetője, na meg Philipp, aki pedig zongorista. Mindannyian németek. Szerepeket kellett felosztanunk magunk között. Ki kellett választani egy embert a csapatból, aki a királylány lesz. A cél, hogy a te csapatod királylányának kezét kérje meg a király, a zsűri elnöke. Szerintetek ki lett a királylány nálunk? Én... Tök jó volt! Minden csapat más-más teremben volt, és folyamatosan kaptuk az instrukciókat kis üzenetek formájában. Jelmezt kellett tervezni, műsort kellett készíteni stb. De a legdurvább: a mi csapatunk koncepciója, hogy leszbikus királyságot hozzunk létre. pfff... LESZBIKUS KIRÁLYLÁNY VOLTAM! Az milyen??? Sajna nem nyertünk, pedig nagyon ütős kis dolgokat hoztunk létre.
Ma reggel újult erővel. na persze... ez hazugság! Annyira le van tompulva az agyam! Pedig szépen alszom, nem alkoholizálok. Mindig-mindig koncentrálás.
A holnapi napot kell valahogy túlélnem. Írnom kellett egy forgatókönyvet, amit holnap prezentálnék, és le is kell forgatni. De összeraktak most az egyik médiás lánnyal, aki nem tudom, hogy mit akar. Én vázoltam neki a saját elképzeléseim, de ő nem nagyon osztotta meg velem az övéit. Ma egész eset kerestem, de nem találtam. A szemem ragad le, szóval most megyek aludni. Majd reggel konzultálunk.

Búcsúzom is mára. Majd még próbálok netközelbe kerülni, és adok életjelet!

"Add tovább"

Most ez nem jó, most az nem tetszik... Hát persze! Ezt a legkönnyebb. De változtatni! Na az a kihívás! És ezért tartunk ott, ahol tartunk. És itt gondoljon most bárki bármire! Mert ezt mindenre rá lehet húzni. Hogy ott tartunk, ahol. Milyen ritkán figyelünk a másikra! Ezért sem akarok Budapestre költözni. Félek, hogy ott még ennyire sem figyelnek egymásra az emberek. Könnyebb elfordítani a fejünk, máshova pillantani. Igen, csak arról feledkezünk meg, hogy lassan már akárhova tekintünk, legszívesebben mindenhonnan elkapnánk már a pillantásunkat. Hogy miért? Mert mindenhol csak a rosszal szembesülünk. És akkor ki a hibás? Mert ugye ez a következő lépés! A bűnbakkeresés. És mindenki csak csúnyán néz majd a másikra. Meg lenézően. Meg ujjal mutogatva. Úristen! Érezzük, hogy hova is tartunk? Pedig ez percről percre rosszabb lesz. És az a legmorbidabb az egészben, hogy ezt ilyen rövid idő alatt az ellenkezőjére lehetne fordítani!
Emlékszem, régen mindig azzal piszkáltak, hogy mennyire naiv vagyok. Én mindig azzal védekeztem, hogy nem naiv, hanem jóhiszemű. És a kettő között éppen akkora szakadék van, mint a jó és rossz között. Az nem naivitás, hogy bízunk a másikban! A naivitás ott kezdődik, hogy hülyének néznek!
Na, hogy honnan ez az őrületes nagy dühkitörésem? És ez a hirtelen naivitás vs jóhiszeműség kérdés? Megnéztem egy filmet. És itt már meg is van a válasz arra is, hogy miért szeretnék a médiában dolgozni. Dolgozni... Na mindegy, nem ezt a témát akarom boncolgatni. A lényeg, hogy egy filmmel akkora hatást lehet gyakorolni az emberekre, hogy néha nem is hinnénk. (Ez lehet szándékos és abszolút véletlen is. Rosszul is sültek már el ilyen sztorik... Szóval a felelősség az még egy nagyon veszélyes dolog a médiában.)
Emlékszem, amikor megkérdezte tőlem Barna Béla tanár úr, hogy miért akarok újságíró lenni, akkor azt az egyszerű választ adtam, hogy mert akkor akit érdekel a véleményem az elolvassa, aki nem, az továbblapoz. De senki nem vág a szavamba, hanem végig tudom vezetni a gondolatmenetem, fel tudom sorolni az észérveim egymásra építve. És ki tudja, lehet valaki velem együtt meglátja majd a dolgokban a logikát. Hát a filmek is ilyenek. Ha nem tetszik, továbbkapcsolok.
De most! Sokkhatásként ért ez a film. A jövő kezdete. Hm... Már a cím is... Tehát új lappal kell indítani! Ki tudja, lehet, ezt már utólag én mesélem bele, de hiszem, hogy lesz ilyen. A sztori nagyon egyszerű: egy hetedikes kisfiú házi feladatot kap. És kiderül, hogy nem is vagyunk olyan okosak, mint egy hetedikes! Pedig egyszer láttuk mi is az egyszerűséget. Mikor gyerekek voltunk. Csak út közben felnőttünk, és eltévedtünk a realitások talaján. Szóval az a feladat, hogy tegyék jobbá a világot. Travis nagyon egyszerűen oldja meg a dolgot. Segít három emberen, és ezért cserébe nekik is segíteniük kell három-három emberen.



Hogy ilyen egyszerű lenne-e? Nem tudom, hogy ki gondolja azt, hogy naiv vagyok, és ki azt, hogy jóhiszemű, de szerintem igen! Ilyen egyszerű lenne! Szerintetek?

Mostanság

hmhm... hát igen. Rég mutatkoztam! Többen jeleztétek is, hogy nem ma volt már, mikor utoljára életjelet mutattam itt a blogon. De újra ittvagyok! És bevallom őszintén, van miről beszámolni. Sok-sok minden történt. A pesti sztorit tudjátok. Annak majd most lesz folytatása: két hét Németországban. Egy továbbképzésre megyek. Para. Annyira nem is várom, de tuttira jól mutat az önéletrajzomban. Meg a környezet. Hm... Remscheid-ba megyek. Az kb 50 km-re van Kölntől. Egy erdő közepén van egy akadémia. Egy művészeti akadémia. Csodálatos. Na meg sörautomatájuk is van :) Bezony. A program lényege, hogy 10 nemzetből jönnek fiatalok - zenészek, táncosok és médiások - és két hét alatt egy komplett showt kell majd összeraknunk, ami persze majd bemutatásra kerül. Meg persze augusztus végén nyelvvizsgázok, szóval csak jól fog ez jönni. Legyünk optimisták!

Aztán voltam most Campuson. Fokk-sátor!!! Nagyon klassz volt. Az Irie Maffia koncertem katarzis, a Kispál detto. Talákoztam egy kedves ismerősömmel, akiről kiderült, hogy a zenekarral van, és ő szervezi a szigetes búcsúkoncertet... pfff. Az milyen??? (Szándékosan nem írok nevet!) Szóval voltak meglepő dolgok. Anicsommal végigtomboltuk a két estét, amit kinn töltött. Egyébként tényleg eseménydús volt a Campus. Kéz-, láb- és szívtörés is volt. Persze nem mind az énrészemről.

Aztán mi történt még... Jajj, hát mostanság mindenki rámtalál :) Annyira boldogság! Ezalatt mit is értek! Az egri barátaim, a külföldön élő barátaim jönnek Debrecenbe, és mindenkivel találkozok. Mindig feldobnak ezek a dolgok. Nagyon is :)

Nah, hát tudom, hogy lógok még azzal a nagyon régen beígért filozofikus írással. Nem feledtem ám el, de még várat magára...

Boldogságosan szép napot kívánok nektek!!!
útravalónak a jelenlegi kedvenc számom: http://www.youtube.com/watch?v=sG8QgSzY3nI

Köszönöm!

Fura! Pár nappal ezelőtt elkezdtem írni egy bejegyzést. Búskomoran kezdődött. Valahogy így: "Mire elég negyed évszázad?!" Tudjátok, engem már az is megviselt, amikor 20 lettem! Nemhogy 25!!! Aztán pénteken minden átértékelődött. Valahogy rájöttem, hogy annyi mindenre elég! Mindenre van egy sztorim! Tényleg mindenre! És ezt csakis nektek köszönhetem! Nektek, akikkel azt a rengeteg mindent átéltem. És akikkel később megoszthattam.


Hihetetlen, hogy mennyire de mennyire hálás vagyok, hogy ilyen barátaim vannak. Nem nagyon találom a szavakat. De tényleg! Felhőtlenül boldog vagyok, mert tudom, hogy itt álltok mellettem, mögöttem, előttem. Mindenhol! Köszönöm!

Csodálatos

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
Mostan színes tintákról álmodom


Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.
1910

ÁÁÁÁÁ

nah, akkor hogy most mi van velem:
www.rootsandrouteshungary.blogspot.com
Ez tök jó, hogy belépsz iwiw-re, hogy a linkemről, belépj ide. De ahhoz, hogy rólam tudj, még erre a linkre is rá kell kattannod! sose voltam egyszerű ember :D

Emlékszem, mellette ültem az első napon. Középső padsor, utolsó pad. Sárga-fehér csíkos garbó volt rajta. Ő ült a jobb oldalon, én a balon. Nem nagyon tudtunk mit mondani egymásnak. Két kisember a sok kisember között. Mindketten Gyöngyi nénire figyeltünk és Ági nénire, akik beavattak minket abba, hogy mi is fog történni a következő héten.
Aztán csak lespanoltunk.
Mindig ő volt a legjobb tanuló. Neki mindig kész volt a házi feladata. Én sem panaszkodhattam, de hogy minden évben ő volt kiemelve! Ez piszokság - gondoltam. De mégis együtt készültünk a Ki mit tudra?!, együtt mentünk sulidiscoba. Az első úttörőtáborban is együtt volt részünk.
Aztán eljött a kamaszkor. Elmentünk Shygys koncertre! Még Nyíregyházára is... Aztán a Fotex zeneboltban is együtt voltunk 100 tinilány között, mikor aláírást akartunk kérni a kedvenc együttesünktől. Egészen az első sorok egyikében álltunk, amikor bejelentette, hogy hányingere van. Nincs semmi baj, akkor kimegyünk. És minden rendben volt. Mennyit ugráltunk náluk az ágyon, amikor megjelent a Backstreet boys legújabb albuma. Csak úgy gyártottuk a kalauzpéldányokat. Mindenkinek átvettük az eredeti kazettáját - amiről később kiderült, hogy a zsibiben vették neki a szülei - egy jó kis tdk-ra, hogy a suliban is tudjuk dúdolni.
Nála voltam először házibuliban, ott lassúztam először fiúval. A Fekete vonat Hol van az a lány című dalára. És persze életem legrosszabb filmjét is együtt néztük meg. Ezt a kijelentésem mai napig tartom. Senki ne nézze meg a 200 szál cigi című vígjátékot!
Aztán jött a középsuli. Mindenki máshova ment. De azért össze-összejártunk eleinte. Majd a szándékos találkozások el-elmaradoztak. Mindenki megtalálta a társaságát, de azért követtük, hogy mi történik a másikkal. Igazából minden héten találkoztunk a Csillagos Fokk-bulikon. Akkor nem maradhatott el a sztorizás, kivel mi van, ki az aktuális pár.
És ez is eltelt. Aztán méginkább eltávolodtunk egymástól. Én elmentem világgá, ő maradt itthon. Debreceni Egyetem. Persze összefutottunk nagyritkán, és mindig megjegyeztük, hogy össze kellene már hozni egy osztálytalálkozót. De ez azóta is csak lóg a levegőben.
És most itt ülök. És tudom, hogy ő már nincs. 30-án lenne 25 éves. 25!!! Hol itt az igazság? Nem értem! De senki sem. Ezt nem lehet megmagyarázni, felfogni, feldolgozni.
Vigyázz magadra!

frappánsan

http://www.youtube.com/watch?v=EwuvFTwBZE0

hát ennyi lenne a mai napi jótanács!!!

könnyes írás

Na tessék! Megint könnybe lábadt a szemem! Nem kell aggódni, csak a meghatottságtól! Bár megmondom őszintén, hogy némi feszültség is van most a lelkemben. És csöppet el is vagyok szomorodva. Ez a rohadt média! Ez... Ami mellesleg az életem! Annyira fontos szerepe van az életünkben. De most nem ezt akarom feszegetni. Sokkal inkább konkrétumokba bocsátkozom, és mindenki gondolja bele azt, amit akar.

Ma volt a Debrecen-Győr kézilabda meccs. Ez már a visszavágó volt. És innen szeretnék gratulálni az RTL Klubnak! Nagy taps, hogy amit próbálunk beleverni egymásba, hogy az ezüstérem is csodálatos, na azt, ma sikerült romokba dönteni. A lokisták nagyon odatették magukat. Akartak, küzdöttek. A játékvezetők... hagyjuk! Azt sem értem, hogy hogy vezethette a visszavágót is ugyanaz a páros. Mindegy! A kommentátori munka?! Pfff... Jó, hogy ki nem lett mondva: Hajrá Győr! Egy góllal ment el a Győr. Eggyel! A mérkőzés után interjúk? Három győri játékos, a győri edző. És a Debrecen??? Le vannak... ????? Na??? Köszönjük!

És a másik, amin háborgok: ezt már Hajnikámnak kifejtettem. Nem értem, hogy miért nincs bennünk önkritika? A mostani Megasztár miről híres? Bikicsunáj (aki még nem látta volna: http://www.youtube.com/watch?v=gX-Jjl_8dvA) Szarka László és társai... A Csillag születik nyertese ki? Egy énekes. Miért? Annyi tehetség van szerintem itthon, de már nem indulnak el, mert gúnyt űzünk ezekből a műsorokból. Pedig az ötlet nagyszerű!
Nézzük már meg mi megy Angliában! Hogy értsétek, miért is sírok mostanság:
http://www.youtube.com/watch?v=X5eS-PKW324
http://www.youtube.com/watch?v=VYDM3MIzEHo&feature=browch
és még mutathatnám tovább.

Erre van szükségünk: őszinteségre! És legyen már önkritikánk! Csak egy kicsi! Jó lehet velem vitatkozni, hiszen ezen a versenyen is megjelent egy-két elvetemült... De a youtube nem azokkal van tele. Hanem ezekkel a tehetségekkel.

egy újabb adag gondolatkehely

A szokásos kép: ismét vonaton, zenével a fülemben, gondolatokkal a fejemben, történésekkel a hátam mögött. Tudom, hogy már sokat „rizsáztam“ – vagyis próbáltam nagy igazságokat megfogalmazni, de én nem unom. Remélem Ti sem, kedves ismerőseim.
A mai gondolat is ebbe a sorba állhat be. Ugyanis ismét van egy fogalom, amire felkaptam a fejem, és nem sétálhatok el mellette szó nélkül. Ez pedig az EMBERI HÜLYESÉG. Nem butaság! Az abból fakad, hogy nem vagyunk tisztában bizonyos dolgokkal, és azok következményeivel. Nem! A hülyeség abból ered, hogy csak cselekszünk. És itt felhívnám a figyelmet a csak szócska hangsúlyára. Mert megyünk fejjel neki a falnak. De miért, ha tudjuk, hogy fájni fog? Na? Valaki meg tudja válaszolni nekem ezt az aprócska miértet?
A helyes megfejtéseket erre és erre a címre várom…

csak úgy

Rég hallattam már magamról, de úgy érzem, igazolt a hiányzásom. Mint mindig... Találtam pár bejegyzést a gépemen, mikor még nem kezdtem el írni a blogot. Figyeljetek:

Hogy hiszek-e a sorsban. Bocsánat, a Sorsban? Hm… Igen, mert így a legkönnyebb mindig bűnbakot találni, és tovább is léphetek. Ennyi. Mert mikor örül az ember valaminek, akkor azt sose a Sorsnak köszöni. Azt mindig magának, a barátjának, a családjának. Istennek. Hiszek-e Istenben? Nehéz. Nem tudom.
De én még hiszek ám valamiben. Az pedig nem más, mint a Véletlen. Hiszem, hogy vannak véletlenek. És annyira élevezem a véletleneket. A legjobb a szándékos véletlen. Amikor nem is tudom, hogy el van tervezve, csak véletlennek hiszem. De a Sors írja a forgatókönyvet. A véletlenek sorozatát is ő írja. Én meg játszom a játékát. Sokszor dobok ám hatost, csak nem merem meglépni. Pedig bátor embernek tartom magam. De akkor ez miért van?
Nah, hát ezt a történetet szeretném hangosan gondolkodva végigjátszani. Olyan ez, mint a Jumanji. Történik is, miközben játszom. Tele oroszlánokkal, vad lényekkel, világvégével.
Sokat gondolkoztam, hogy érdemes-e elkezdeni blogot írni. Nem jöttem még rá. Meglátom, kifizetődő-e. A cél, hogy eleget tegyek a kíváncsiságom szülötte kérdéseknek, és megosszam a „nagyvilággal“. Aztán lehet néha én magam fogok rájönni a válaszra, lehet más segít majd rádöbbeni egy-egy véleménnyel, de az is lehet, hogy majd valaki jól beolvas nekem egy-egy gondolatért, és ez vezet majd oda, hogy rájöjjek: igenis nekem van igazam. Vagy a másiknak…

vagy a másik:

Kedves Naplóm!?
Valami olyasmi. Megint elkezdenék naplót írni? Régen ragadtam már tollat – legalábbis ilyen célból. De olyan jó volt visszaolvasni a sorokat, soraimat(!) az élményekről.
Megint vonaton ülök. És megint Egerből. Talán most utoljára. Vagy nem is tudom. Fura érzések keverednek bennem. Eger. Már nem a vár jut az eszembe vagy a Dobó tér. Hanem a Leányka út, a „retek“, a kilátás, a felelősség, az önállóság, főiskola… Lezárult egy része az életemnek. Nem diplomáztam – bár rajta voltam az ügyön – viszont más ember lettem. Nagyon sokat változtam. Mondják, a főiskolás évek felejthetetlenek. Valóban. Mennyire máshogy láttam a világot!
Annyi élmény, annyi csalódás, annyi emlék, annyi bor! És mennyi ember! Tanárok, akikre felnézek. Varga Gyula tanár úr és az ő nyelvészet könyve. Mint az oltári nő, úgy jártam én a vizsgáira. Jártam? Igen, mert mindig szépen felöltöztem, elmentem a B épületbe, majd berezeltem, és hazavonultam. Aztán mikor vizsgáztam nála! „Anikó! Ne az emlékeire hagyatkozzon, hogy mit olvasott a tételben, hanem gondolkozzon!“ Hármas. Személyköziből is és nyelvészetből is!!!! Igaz, megtanultam azt is, hogy mi van a könyve borítóján (maja naptár).
Aztán ott van Martin tanár úr. Hihetetlen tudás, tapasztalat, rutin! Mert „mondtam már, hogy mennyire fontos a nyelvtudás?“ vagy „Mi is volt a házi feladat?“ Ő az, aki esélyt adott, és meglátott bennem valamit. „Anikó! Magában több van!“
Balázs Géza! Egy zseni. És kiérdemeltem a bizalmát. Bár nagy valószínűséggel el is játszottam egy kicsit. Az ember azért választ magának témavezetőt a szakdolgozatához, hogy konzultáljon is vele. Én is ezért választottam őt. Vagyis talán ketten választottuk egymást, mert rámtaláltatta a témát! A célzás…

Jajj, ezeket olyan fura visszaolvasni. De nagyon jó érzés. Most is így gondolom. Na de elég lesz ennyi mára, hiszen most ez több lett, mint szokott.
De hamarosan jelentkezem!!! Addig lovelove

Boldog vagyok

Fekszem az ágyon... És tudom éppolyan messze járok, ahová te nem viszel... Csábít az álom :D Hehe! Egy kis móka!
De tényleg fekszem az ágyon. Szakdolgozatot kellene írni. De ez sem az a nap, amikor elkezdem. Máson jár az agyam. Valahogy pénzt kellene csinálni... Nagy fejtörés.
Úgy szeretnék pénzt csinálni, hogy közben nem szenvedek, nem kell mindig csak dolgozni, hanem olyan rugalmasan. Legyen változatosság. Öööö... Lássuk csak, mit is szeretnék még. Ja, hát persze! Jó társaságban jobban megy a munka! Nah valami ilyen pénzcsinálási módot kutatok. Persze a kisujjam sem mozdítom érte. Na jó, ez egy kicsit ferdített kép. Tehát nincs időm. Tanulok. Jó, nem a szakdolgozatot írom, de az már kezd körvonalazódni a fejemben. Szóval úgy forog velem a világ, és ebben a körforgásban most imádok létezni.
Boldog vagyok. Nem minden sikerül, de azokon hamar túllendülök. Boldog vagyok. Nincs pénzem, de majd lesz. Boldog vagyok. Bár a szerelemmel még most sem vagyunk legjobb barátok, de úgyis alakul. Boldog vagyok.

Közkívánatra

Kedves Csoporttársam e-mailje hívta fel a figyelmem arra, hogy a blog egyik fő funkciójáról feledkeztem meg. Szóval a nemmindennapi események - amik lássuk be, velem minden nap történnek - ismertetése. Merthát én ezért kezdtem bele a blogírásba. Hogy tudjátok ti, akiket érdekel, hogy mégis mi újság az én házam táján.
Szóval akkor - kisebb noszogatás után - színt kell, hogy valljak. (Köszönöm Attila!)

A múlthét szerda olyan volt, mint minden szerdám. Szóval másnaposan ébredtem, elkéstem óráról, tartottam egy prezentációt, álltam Tibcsó szokásos csipkelődéseit, volt egy nagyon jó protokoll órám, és volt egy kis pihenőnk Mogyoró órája előtt, amit mint mindig a JUGYU Klubban töltöttünk el. Ekkor történt a nagy eset. Amikor is a mi párosunk - Tibcsó és én - csocsócsatát vívtunk a szokásos ellenfelünkkel, Attilával és Tomival. Elég jól ment a játék, és elhagyta a szám az az elvetemült mondat, hogy "Tibcsó, egy 10-0?" És lett is 10-0. Csak nem a mi javunkra. És a kocsma szabályai előírják, hogy ha valaki nem tud gólt lőni, akkor bizony bújni kell. Bújni a csocsóasztal alatt. Hisztiztem. De!!! Megtettem. Minden női méltóságomtól, emberi büszkeségemtől megfosztottak. A ciki a sztoriban az, hogy ezen a szokásos szerdai napon volt még egy csocsóversenyem. Kolis bajnokság. És tudd meg világ!!! Döntősök vagyunk! Majd jövőhéten megírom, hogy a dobogó melyik fokára is állhatunk fel! hehe

ő

A perzsa uralkodó kedvenc szolgálója találkozik a Halállal, aki közli vele: ma éjfélkor el kell, hogy vigyelek. A szolgáló megijed. Felkeresi uralkodóját: "Drága Felség! Találkoztam a Halállal, és el akar vinni. Kérlek Téged, add nekem leggyorsabb lovad, had szökjek meg előle. Ha most elindulok, éjfélre már Indiában leszek." A perzsa uralkodó természetesen teljesíti a szolga kérését, majd sétálni indul. Ő is összefut a Halállal, és így szól hozzá: "Halál! Hogy képzeled, hogy csak úgy el akarod innen vinni a legkedvesebb szolgálóm?" "Drága Uralkodó! Megmondom, én is teljesen meglepődtem, amikor itt találkoztam a szolgával, hiszen azt az utasítást kaptam, hogy ma éjfélkor el kell vinnem őt, de Indiából"

Ez egy kósza és lopott mese. Szilvási könyvében - Albérlet a Síp utcában - olvastam. A sorsa elől nem menekülhet senki. Sokat gondolkozom mostanság ezen. Sors. Sors? Sors! Talán sorsszerű, hogy éppen most néztem meg egy filmet, amiben szintén jelentősége van. És egy másikat, amiben abszolút erre épül a történet. Az előbbi az 500 nap nyár, amit itt ajánlottak nekem, az utóbbi pedig egy kicsit romantikusabb, Szerelem a végzeten. De ez most nem filmajánló...

A sors: esély. Esély az emberi teljesség és tökéletesség megvalósítására.
Talán ez a legjobb meghatározás a sorsra. Érdekes, hogy néha azt hisszük, hogy a sors azt akarja, hogy valami történjen. Jelek, furcsa véletlenek. Aztán pedig... Aztán pedig semmi. Ki tudja, lehet pont ezt akarta a sors.

Lehet, hogy nem is egy egyszerű szó ez. Lehet a sors, az egy személy. Egy személy, aki uralkodik rajtunk. Rajtam, rajtad. És ha a mi sorsaink - bocsánat, innentől: Sors - összebarátkoznak, akkor minket is összehoz. A Sors. A mi Sorsaink. Talán a Sorsom az én legjobb barátom. Néha haragszom rá, sőt, van hogy gyűlölöm. Aztán pedig cinkosan összemosolygunk, és élvezzük egymás társaságát. Bár iwiw-en csupán egy közös ismerősünk van, a Véletlen.

Az első igazi szegedi buli

Végre! Mindannyian tudjuk, hogy a spontán történések általában nagyobb élmény átélést adják. Az élet most sem cáfolt rá erre. Szerdán óra után kitaláltuk, hogy lemegyünk a Tisza-partra, és megiszunk egy üveg bort. Csak a Tescoban tisztázódott, hogy nem egy üveg bort hárman, hanem a képlet úgy áll, hogy mindenki egy-egy üveg bort fogyaszt.
Tibcsó, a barátnője, Peti, Csanesz, Endre és én. A rosé hamar meghozta a hangulatunkat. Nagyon kellemes volt ott üldögélni. Egernek van egy völgye, Szeged pedig büszkélkedhet vízparttal. Jön a jó idő, és végre, végre tényleg kiülhetünk, és annyira jó a szabad ég alatt komolyakat beszélgetni, esetleg éppen csak hülyéskedni!
Szóval a jókedv megjött, és nem volt megállás. Lementünk a Kisbajorba táncolni. Hatan foglaltuk el a parkettet, de amit mi ott lenyomtunk. Lambadán át a pogoig. Mindent:)

Az első igazán jó és felszabadult szegedi estém!

Jah, ha esetleg találna valaki pár borosüveget a Tiszában, esetleg a szőke folyó partján, és benne párkeresős, obszcén vagy már nem is emlékszem milyen tartalmú üzenetekkel, akkor azt ne vegye komolyan! Csak vicc volt :)

szombat

Nah, hát a filozofikus remekmű még várat magára, de mint tudjuk: jó munkához idő kell.
Viszont nem bírom megállni, hogy a hétvége eseményeit össze ne foglaljam pár tömör mondatban!
A péntekről nem ejtenék sok szót - ugyanis nincs minden részlet pontosan a tudatom birtokában, ami a kellő alkoholmennyiség számlájára írható. Így át is csapnék a szombat estébe. Mivel 400 Forinttal a birtokomban indultam bele az éjszakába, így a szesz most nem lehetett - nem is volt - befolyásoló tényező. Aniccsal csocsóztunk, és hát ment a játék. Szegény Lekka gyerek tudna erről bővebben beszámolni, aki megleste azt is, hogy mi van az asztal aljára írva. (Ezért mai napig bocs, mert tudod, hogy LOVELOVE!)
Ezek után visszatértünk asztalunkhoz, ahol Vikk ült pár ifjúnak nem mondható - 40-es korosztály - egyénnel. Sajna már nem volt a Fácánban hely, így az ősrégi módszerhez kellett folyamodnunk, tehát odakéredzkedtünk egy asztalhoz. Tehát visszaültünk, és az egyik pasi megszólította Anicsot, hogy nem kéne neki valami új frufru? Majd közölte:
"Bár olyan fiatal vagy, ha levágnák a fejed, nőne helyette egy szebb!"
pffff... ezen olyat röhögtünk! Hogy mondhat valaki egy vadidegennek ilyet???
Kérdeztük, hogy hány évesnek nézi Anitát, hogy egyáltalán ilyet mer mondani. Közölte, hogy maximum 20 évet néz ki belőle. Mikor elmeséltük neki, hogy "eztjólbenéztedöreg", annyit reagált, hogy hát, akkor inkább ne nagyon vágjuk le Anics fejét... :D
Ezek után erre a nagy stresszre elmentünk dartsozni. Rájöttem, hogy ez az én sportom. Bár lehet, hogy csak a kezdők szerencséje, de már megint én nyertem. Csak annyit kell mondani, hogy TRIPLA20, és már meg is dobom!

Jajj, zsong is a fejem a hétvége után. Bár lehet, hogy csak a statisztika van rám ekkora hatással. Tanulgatás van. De állandóan probléma-hegyekbe ütközöm. Például a péntek. Tömbösített órám van egészen pontosan míg 18:00-t nem üt az óra. Ez egészen pontosan annyit tesz, hogy a vonatom 22:45-r gördül be a nagyállomásra, így lemaradok a már régen várt Z.U.P. koncertről. Valamit boltolnom kell...

Addig elektronikusan:
http://www.zahonyunplugged.hu/

Kicsit szomorkás...

Ezt nem hiszem el. Ez az angol... Komolyan, már bánom, hogy nem kéttannyelvű gimiben végeztem. Kaptam egy nagyon jó ajánlatot. Egy konferencia lesz jövőhéten csütörtökön és pénteken. Kifejezetten engem kértek, hogy tudósítsak. Ilyen lehetőséget! És mivel nemzetközi konferenciáról van szó, így természetesen angol nyelven kellene. Na, hát nekem az nincs. Angol nyelvtudás. Tudjátok: Hello! My name is Paula. I'm from Chicago.
Pff...
Eszembe jutott Martin tanár úr: "Mondtam már, milyen fontos a nyelvtudás?"
Hiányzol Eger!
Szerdán meglátogattalak. Feltöltöttél! Sírás, nevetés. Igazi energiabomba! Most pedig belevetem magam a suliba. Statisztika, német nyelvvizsga, szakdoga és forgatások...

És hogy ne maradjatok ma sem ajándék nélkül kedves ismerőseim, akik rendíthetetlenül érdeklődtök hogylétem felől azáltal, hogy olvassátok a blogom:
http://www.youtube.com/watch?v=w3Z0SjgXTPo&feature=related (interyou)

Egyébként készül egy írás, ami filozofikusabb jellegű, mint az eddigi bejegyzéseim. Ha minden igaz, holnap pontot teszek a végére, és tisztelt nagyérdemű, elétek tárom!
Türelem!

Mindennapok és Gonzo

Mostanság elkerül a szerencse. Értem ezt a sulira, az egészségre és a szerelemre...
SULI
Tegnap el kellett mennem Egerbe, mert az egyik tanárom berendelt egy személyes konzultációra. Szegedről irány a 8:45-ös vonat, amivel odaértem 15 órára. Majd közölte velem drága tanár úr, hogy most neki csak tíz perce van rám. Ohhh. A kicsi szívem! Mikor közöltem vele, hogy én Szegedről csak emiatt utaztam el, akkor ő is a szívéhez kapott, mert mondta, ha ezt tudja, akkor... Hiszen lazán lebeszélhettük volna a dolgokat telefonon. Ráadásul kiderült, hogy a szakdogát április 15-ig le kell adni. Másik sokk. De az a rövid idő, amit ott töltöttem, nagyon feltöltött.
Este 22:15-re értem Szegedre. Természetesen a vonaton nem fűtöttek, így ez rátett még egy lapáttal az egészségi állapotomra. ->
EGÉSZSÉG
Sikerült úgy megfázni - jelzem, a vonaton, hiszen ha nem fűtenek, akkor komoly egészségügyi veszélynek vagyunk kitéve -, hogy múlthéten eljöttem iskolába, de már kedden reggel hazamentem, mert köhögtem és taknyos voltam. Egy hét karantén. Ez nálam azt jelenti, hogy szülői felügyelet, ami konkrétan tízpercenkénti: "namegittadateáthozokmégegyet" ellenőrzés. Tehát NEM VOLTAM BULIZNI MÁR TÖBB MINT EGY HETE!!! Alkohol sem volt a szervezetemben. Egészen pontosan hétfőig... De erről majd kicsit később.
SZERELEM
Ez pedig változatlan. Hol fellángol, hol semmi. Most a fellángol állapotban tartok, de a személy kiléte titok :) De hogy ez meddig fog tartani... Nálam nem lehet tudni.

Nah, de akkor a hétfő este, amikor is egy pohár sör lecsúszott.
Szóval Szegeden Gonzo koncert volt
http://gonzomusic.hu/

Tibcsó kellően ráhangolta magát az estére, egészen pontosan délután kettő órától kezdett hangolódni... Hát némi nemű alkohollal. Ez olyan jól sikerült számára, hogy a koncertet végig tombolta. Tehát mikor nem volt zene, ő akkor is táncolt, illetve amikor a zenekar a számok között konfolt, akkor Tibcsóm csak rámnézett, mosolygott, majd: "1, 2, 3, 4, BASSSSZAD NEKIIIIIIIII!"
Niki annyira nem élvezte a bulit.

Nekem már nagyon hiányzott egy jó kis koncert, és ez az volt. Nagyon-nagyon. Már fél tizenegykor a koliban, de ez nem nagyon érdekel. Kicsit kimozdultam, és tényleg nagyon jól éreztem magam.

Olyan ajánlós

Hát olyan sok történet nincs azóta, mióta utoljára itt jártam. Jó, túl vagyok a diplomaosztón, amin történetesen nem jelentem meg... Nem úgy hozta az élet. Mindegy.
Aztán voltam Szegeden. Van egy új szobatársunk. Erasmussal érkezett Kolozsvárról. Melinek hívják. Szimpatikus. Vegyész. Még meg van szeppenve, de ez teljesen érthető. Viszont még nem mélyült el a kapcsolatunk, mert sikeresen megfáztam, ami azt eredményezte, hogy kedden reggel már vonatra ültem, és irány Debrecen. Egy hete fekszek. Szülői felügyelet, tea. És filmek és fekete özvegy (kártyajáték). Tehát tottálon vagyok. Ágyhoz kötve én??? Bekattantam.
De ha esetleg ti is ilyen helyzetbe kerülnétek, akkor arra az esetre FILMAJÁNLÓM:

KOMFORTOS MENNYORSZÁG
Nagyon felkavaró film. Egy kislány meséli el saját történetét, melynek bevezetője az élet, amiből nem jutott neki túl sok, hiszen 14 évesen egy pedofil véget vet neki. Innen kezdődik a tárgyalás - hogy irodalmi figura etymologicával éljek. De nem mesélek többet. Nekem már ez is felkeltené az érdeklődésem. A lényeg: kötelező!


TÖRÉS
Anthony Hopkins rajongóknak. Bár aki rajongó, az már biztos túl van ezen a filmen. A főszereplőt alakító Hopkins hirtelen felindulásból fejbelövi feleségét. Legalábbis a vallomás és a jegyzőkönyv szerint. Az ügy látszólag egyszerű. Ezért is vállalja el a fiatal ügyész. Viszont a tárgyaláson kiderül: nem minden az, aminek látszik...


LEGBELSŐ FÉLELEM
Mindenki számára kötelező ez a film. Ezt nem itt hallhatjátok tőlem először. Richard Gere, Edward Northon. Ennyit mondok. Meg még azt is elárulom, hogy ez az a film, amiben 10 percenként olyan fordulat van, hogy kapkodod a logikád. De az utolsó percben ledöbbensz. És nem akarod elhinni, mi is az igazság.


Várom a véleményeket!!! És még több jó filmet, mert úgy néz ki, sose gyógyulok meg.

Bocsánat

Mennyi hibát követünk el? Lehet jobb lenne, ha ezt költői kérdésnek szánnám, de valahogy nem tudok elmenni emellett. Nem konkrét választ akarok én erre adni! Hiszen nem is lehet. Néha nem is tudjuk, hogy hibázunk, csak később derül ki, hogy mennyire megbántottunk valakit. Talán van olyan is, ami ki sem derül! Rossz érzés, amikor rádöbbenünk. Vagy éppen rádöbbentenek. Emberek, tettek, pofonok, vagy egy-egy tettünk köszön vissza más szituációban, amikor a történet egy másik szerepét játszuk. Talán akkor érezzük, hogy a múltban fájdalmat okoztunk valakinek.

Azt mondják, ami nem öl meg, az erősít. De már néha annyira edzettek vagyunk, hogy ami régen bántott, ma már elmegyünk mellette. És fel sem tűnik, hogy amivel régen minket megbántottak, megtesszük másokkal. Ez vajon miért van? Mi a helyes? Vagy éppen mi a nem helyes?

Ma megtapasztaltam azt az érzést, ami... Amit talán le sem lehet írni, csak önző módon megközelíteni. Amikor azt érzed, hogy rossz barát vagy. Csinálunk rossz dolgokat, követünk el hibákat. Mindenki volt rossz gyerek, kapott már fekete pontot, de ha az élet írja be a megrovást, akkor észbe kell hogy kapj! Mert az élet a barátokról szól. Általuk teljesedhetsz ki. Ők elmondják, hogy mi a jó és mi a rossz. És ha barátaid vannak, akkor te is barát vagy. Pont emiatt: mert elmondod, mi a jó és mi a rossz. Így formáljuk egymást. És így forr ki az egyéniségünk is.
De ha nincs kinek tanácsot adni, akkor te sem fogsz sose őszinte szavakat kapni. Csak átlátszó dícséreteket vagy éppen rosszindulatú negatív véleményeket.
Nem jó fent lenni, nem jó lent lenni. De nem keresem az arany-középutat sem. Csak sodor az ár.

Viszont megbántam. És meg akarom érteni. És akarom hallani! Akarom hallani, mi jó és mi rossz! Mert a barátságnál nincs jobb érzés. Hiszen nem a vérség köt, nem kötelezettség az ok, hanem te. Te és én. Mi! Magamért vagy mellettem és én magadért vagyok veled.

"Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább... A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep." (Márai)

Sorozatok. Avagy Kicsi életem nagy történései 198 764. rész

Megint belendültem CSI-ügyileg. De hát mit is csináljak, amikor ágyhoz vagyok kötve?! Ugyanis a szombati buli olyan jól sikerült, hogy igencsak megrándult a derekam... Szóval felfedeztem, hogy nem csak 19:30-kor és 20:25-kor van CSI, hanem a Viasat3-on már délelőttől Nyomtalanul és CSI megy. A Jóbarátok rá tud hangolni ezekre.
Ohh! Hogy sorozatfüggő lettem-e? Ááááá... Nem hiszem!
Én, akinek tűfóbiája van, úgy nézem ezeket, hogy őrület! De tegnap már nekem is sok(k) volt. Dr Csont. Lefűrészelték egy nő fejét úgy, hogy még élt. Ezt nem mutatták, csak a fejet. Ami a gyilkos feleségéjé volt. És ebbe volt még elrejtve egy jó adag méreg, ami akkor derült ki, amikor fűrészelte volna ketté a boncmester.
Na ekkor kezdtem el gondolkozni: vajon az életből merítenek ötleteket a forgatókönyvírók? És ha nem is, akkor az életben nem köszönhetnek vissza ezek a módszerek?
Soha nem bírtam megnézni a Fűrészt és a hasonló jellegű filmeket. Mert mi van, ha megtörténik? Olvastam egy könyvet: Sátánisták - szektás gyilkosságok. Igaz történeteket ír le teljes részletességgel. Félelmetes. És ha az embernek van fantáziája, és vizuális típus, akkor a hatás... Mondhatni fergeteges, de egyben megdöbbentő is. És nem lehet tudni, hogy ki jön velünk szembe.

Na de megyek. Kezdődik a Harmadik műszak.

Folyt. köv.

Hm... Annyi gondolat cikázott, cikázik a kicsi fejemben. Nem volt életem egyik legszebb napja a január 19. Pedig azt hittem. Kommos vizsgák előtt szerettem magabiztos lenni. Mert szeretem. És tudom. De kedden nem ez bizonyosodott be. Kedden egy tételen múlott a négy éves munkám érdemjegye. Egy tételen. Egy sajtótörténet tételen, amit megtanulok, és másnapra elfelejtem. Mert nem tudom, a két világháború közötti sajtó újságainak politikai álláspontját. Mert a 42 tételből kettőt nem tudtam, és pont kihúztam az egyiket.
Nem lettem igazából se több, se kevesebb. Na jó, egy papírral több. De a tudásom az nem változott. Eddig is tudtam különbséget tenni a vezércikk és a kommentár között. És mai napig tudok különbséget tenni a jó és a rossz írás között. És ami fontos, hogy a tanáraim, akik előtt ott ültem, látták, hogy csak egy rossz tételen múlik. Ezen látszik meg az, hogy Martin tanár úr értékelte, amikor egy zh-ra kettest adott, és másnap a négyesért javíthattam, és aztán a jó érdemjegy került be a leckekönyvbe, hogy Halák tanár úrral leveleztem, és az írásait küldte el nekem, hogy Aczél Petra OTDK-n elismerően köszöntött, Varga Gyula tanár úr kötelezővé tette az egész Kommunikáció tanszéknek, hogy megjelenjen az általam szervezett Görög Ibolya előadáson. És talán ez a kettes - mert kettes lett az államvizsgám - árulkodik arról is, hogy a szakdolgozatom, melyet két nap alatt írtam meg, és egy új elméletet, modellt alkottam egy olyan kommunikációs jelenségről, melyet még senki nem kutatott, Balázs Géza, aki a szememben példaértékű szakember, vállalta a konzulensi szerepet, és ötösre értékelte a dolgozatom. És Martin tanár úr is támogatta az értékelést.
Közepes érdemjegy fog szerepelni a diplomámban. Amit senki nem fog megkérdezni. Senki. De én szerettem volna egy négyest. Talán az jellemezné a négy évet. Sose voltam a legjobb, de nem vesztem el a tömegben.
Kiborultam kicsit. Kicsit... Nagyon.
De bevallom őszintén. Azt a két tételt ma sem tudnám elmondani. Annak ellenére, hogy hazafelé a vonaton átolvastam. Megint. És azt hittem, hogy egy életre belevésődik az agyamba. De nem...
Szóval így lettem én diplomás.

DIPLOMÁSAN!

diplomásan??? folyt.köv...

A búgócsiga, a cseresznye és a mikrofon története

No nem kell ám aggódni, nem szűntem meg létezni. Vagyis fizikai valómban nem, bár már ebben is kételkedem. A jegyzetek felett. De már tottálon vagyok.
Amivel pihentetem az agyam, az az, hogy holnapra tanulok egy kis munkajogot. :D Kétpóval vizsgázok. Ilyen sem volt még. Na, persze ez csak vicc. Amikor tehetem, azon filózgatok, hogy milyen legyen AAAA tetoválás. A két leányzóval, Aniccsal és Vikkel úgy néz ki, végre kirajzolódik bennünk a közös tetoválás. Az első alternatíva az az ujjlenyomat volt. Mind a hárman magunkra tetováltattuk volna az ujjlenyomatainkat. A legszemélyesebb dolog a világon. De sajnos kivitelezhetetlen.

Viszont nem adjuk/adtuk fel. Hosszú időre tekint már vissza ez a barátság. Észrevettem, ha róluk van szó, már kerülöm a barátnő szót. Inkább a barátot használom. Rájuk mindig. És olyan jó érzés, hogy vannak. És tudom, hogy még megannyi ember van, akit barátomnak tekinthetek. Eger:) És persze Debrecenben is akad még egy-két ember a lányokon kívül.

Nah, de kanyarodjunk vissza!
Szóval abban maradtunk, hogy mindhárman választunk magunknak egy-egy ránk jellemző motívumot, és abból próbálunk összerakni valamit. Megegyeztünk abban is, hogy nem egy tetoválás lesz, hanem mindenkin az a motívum érvényesül a legjobban, ami az övé. Hát így kezdődött a búgócsiga, a rock&roll cseresznye és a mikrofon története :)

A válasz

A kő vasárnap este esett le a kicsi szívemről - vagy inkább akkor nehezedett?! - ugyanis megkaptam a válaszmailt. Tanár úr azt írta, hogy nyugodtan menjek, és ne aggódjak ilyen adminisztrációs zűrökön.
Eljött a "várva várt" reggel, és Közepes érdemjeggyel távoztam Egerből.
A történetnek sajnos itt még nincs vége, hiszen azóta 7. van, és még most sem tudtak feljelentkeztetni szigorlatra. Senki... Éljen a neptun!!! De nem leszek ironikus, mert tudom, hogy a neptun még mindig nem annyira rossz, mint az ETR. :) Csak optimistán! Ahogy szoktam.
Szóval 19-én meg államvizsga. Félek egy kicsit. Sőt, nagyon. Tanulok mostanság. Már csak pár jegyet kell beíratnom az indexbe. Az lesz még egy gyalog-galopp. :)

Búcsúzom is, majd jelentkezem. Jah, és itt kívánnék még egyszer BOLDOGSÁGOS SZÜLETÉSNAPOT MÁTINAK!

Szurkoljatok!!!

Senki ne ijedjen meg! Nem vesztem el. Holnap reggel szigorlatozom, arra készülgetek (tanulok, mint az állat) Eddig amúgy stressz volt, mert nem tudtam felvenni. Tanszékvezetőmnek írtam egy könyörgős mailt:

"Kedves Tanár Úr!

Azzal a kérdéssel, kéréssel fordulok Tanár úrhoz, hogy szeretnék január 4-én szigorlatozni (A kommunikáció elmélete, KO 319-3). Ennek egy akadálya van: a rendszer. A Neptun nem enged feljelentkezni IV díj tartozásra hivatkozva. Én ezt már rendeztem még december közepén, mely látható is. A Pénzügyi csoportot kerestem ezzel kapcsolatban, de nem tudtam őket elérni semmilyen formában.

A szakon már mindent teljesítettem, megérkezett a szakdolgozati értékelésem is. Ennek a szigorlatnak a teljesítése szükséges ahhoz, hogy januárban államvizsgázni tudjak.

A kérdésem az, hogy elmehetek-e a fent említett időpontban szigorlatozni úgy, hogy feljelentkezem egy másik alkalomra. A probléma ebben az, hogy ezen kívül még egy dátum van a neptunon, január 18., ami már késő, hiszen január 8-ig mindent le kell adni a Tanulmányi osztályon.

Lehetséges-e, hogy meghirdet a tanszék még egy időpontot, amire fel tudok jelentkezni? Vagy esetleg tud-e Tanár úr valami másik alternatívát, hogy még ebben a félévben végezni tudjak?

Elnézést kérek, hogy így kezdem az évet, de kétségbe vagyok esve, és nem tudom, hogy kihez fordulhatnék.

Válaszát és segítségét előre is köszönöm!"