hol és mikor. PONT!

Azt hiszem, valami mindig segít túllépni. Vagy csak továbblépni. Egy dal, egy kiadós sírás, egy éppen jókor megcsörrenő telefon egy kedves hanggal: "Hogy vagy?" De lehet az is, hogy az óra monoton lüktetése adja meg azt a lökést, hogy nem szabad ebben a monotonitásban rekedni. Nem az én tempóm a tik... tak... Nálam néha megszólal a vekker, amit sokan utálunk. még öt perc, még nyolc perc, még csak egy kicsit hagy maradjak. Még nem akarok felébredni. Pedig pont ez az, ami felráz, ami szó szerint felébreszt. És új lehetőséget ad. Ráébreszt: most! Minden perc több értékes pillanattól foszthat meg.

Emlékszem, hogy utáltam Szegeden reggel fél ötkor ébredni. De aztán minden reggel történt valami. vagy épp jó helyen voltam, (másnak) jó időben, és megmentettem egy életet, vagy éppen a másik kombináció játszott: rossz idő, rossz hely szereposztás, mert megbüntettek a villamoson. vagy csak ültem a villamoson, hallgattam a zenét, és néztem ki az ablakon a szegedi hajnalba. de amikor reggel hatkor megjelentem a stúdió előtt, a takarítólány mindig mosollyal - néha már-már a cinkosságot is éreztem ebben a kedves tekintetben és az őszinte derűben - fogadott, és már adta a kulcsot. egy szó sem kellett: már megint itt, már megint ilyenkor. de azért, mert akartam. semmit nem akartam jobban. csak alkotni. valami klassz kis dolgot. és úgy érzem, ez sikerült. és most lehet, hogy picit könnyes a szemem, mert lehet, hogy már a fél ország ismeri életem állomásait (cv), de még nem jött A telefon. de miért lenne ilyen egyszerű? valahogy azt érzem, hogy megint jó helyen kell lennem, jó időben. persze azzal az elszántsággal, jókedvvel, ami én vagyok. kell, hogy önmagam legyek. mert akkor hamar megtörténik. mert nem csak jó helyen kell lenni. nem csak jó időben. kell az a plusz adalék. TE! vagyis... Én. ez az a klassz dolog. hiszem!