Elhittem... Igen, elhittem! De csak egy kicsit. csak pár pillanatra! Lehunytam a szemem, és csak átéltem. éreztem. persze ezeket a pillanatokat is megmérgezte a valóság tüskéje. hogy tudtam... tudtam azt, hogy ez mind nem igaz. csak hazugság. csak áltatás. pedig hagyni akartam magam. csak egy kicsit. hinni. azt hinni, hogy igaz, és csak utána visszacsöppenni a valóságba. talán ezért, talán másért, végül mégis hagytam. hagytam magam. de csak pár pillanatig! hagytam eluralkodni magamon az érzést. az érzést, ami megmagyarázhatatlan. az érzést, ami... ami... ami csak jó. de amikor becsuktam a szemem, kicsordult egy könnycsepp. pedig nem akartam. azt hittem, hogy erős vagyok. de aztán amikor boldog akarok lenni... boldog! csak pár pillanatra... akkor ezt megmérgezi a gyengeség. az a gyengeség, amiről nem akartam tudni, hogy létezik. amiről nem akartam tudni, hogy bennem is létezik. mégis... megint lehunyom a szemem. és elhiszem. elhiszem addig, amíg csak lehet. és hiába érzem, hogy gyengülök. bennem van ez a furcsa érzés. ami... ami csak jó. az érzés, amikor elhiszem. elhiszem, hogy boldog vagyok.
