Cáfoljatok meg! Lehet próbálkozni! De aztán a sok érv rendszerében lassan a legtöbben igazat adtok majd nekem. Csodálom azokat az embereket, akiknek van egy álmuk, majd az, céllá válik. Egy gyerekkori álom beteljesülése a legcsodálatosabb. De miért vannak olyan kevesen azok, akik bíznak abban, hogy vágyaik testet öltenek? Álmaink és köztünk van egy fal. Talán azért, mert nem tudjuk, mit kezdenénk, ha tényleg megnyernénk az ötöst a lottón? Vagy megkapnánk álmaink autóját, és aztán ahelyett, hogy 200-zal tépnénk vele egy kihalt úton, inkább a garázsban óvnánk? Esetleg már nem merünk hinni a hőn áhított nagy Ő-ben? Megelégednénk 15 perc hírnévvel, mert félnénk a 16. perctől? Nem tudom.
Talán jó, ha valami csak álom marad. És amikor éppen ábrándozunk, a világ valós ködje helyett valahol rózsaszín felhő-tenger vesz körül. Ha csak pár percre is.
Talán félünk az álmainktól.
A célok kitűzése és elérése önbizalommal, akaraterővel és magabiztossággal öltöztet.
Akinek vannak céljai, van ereje. Látja az alagút végét. Tud válaszolni a miértekre.
Menekülni a valóság fogságából, vagy kapaszkodni minden erővel a céljainkba?
Ezt mindenkinek magának kell megválaszolnia! De bízni kell, hogy ami gyermekkorban még csak álom volt, azt mára kitűzhetjük magunknak reális célnak. Csak tudni kell, hogy az úton éppen merre kell fordulni.
Nekem egy célom van: megvalósítani az álmaim!
Ezt az írásomat egy számomra fontos embernek ajánlom, aki ma megküzd a szakadékkal a gyermeki mosoly és a felnőtti racionalitás között.
(De bízom benne, hogy épít egy hidat, amin mindig oda-vissza van lehetősége szaladgálni!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése